A Kalocsai Tv panaszát elutasította a TT
A bejegyzés alatt álló domain nevek vitarendezési eljárások lefolytatására felhatalmazott ISZT Tanácsadó Testület a kalotv.hu domain ügyében határozott legutóbbi ülésnapján.
A kalotv.hu domain nevet a KALOMÉDIA Szolgáltató korlátolt Felelősségű Társaság (6300 Kalocsa Szent István út 61.) (a továbbiakban „Panaszolt”) igényelte prioritás nélkül 2008. november 21. napján. Az igénylés ellen a Városi Közművelődési Intézmények, Könyvtár és Televízió mint kalocsai költségvetési szerv („Panaszos”) élt kifogással, és kérte a domain delegálásának megtagadását.
Panaszos előadta, hogy álláspontja szerint a kalotv elnevezésnek egy másik médium által történő használata jelentősen sérti a Kalocsai Televízió érdekeit. Előadta továbbá, hogy a „Kalocsa” név használatát helyi önkormányzati rendelet szabályozza, mely alapján a polgármester engedélyezheti a név használatát. Utalt arra is a Panaszos, hogy az Infópiac Bt. – amely Panaszos előadása szerint a Panaszolt jogelődje – Kalocsai Hírlap néven újságot kívánt kiadni, azonban a névhasználat engedélyezésére nem került sor. A Panaszos felhívta a Tanácsadó Testület figyelmét arra is, hogy a kalotv elnevezést e-mail címében már hosszabb ideje használja, továbbá e néven regisztrálta magát több hivatalnál, szervezetnél, egyesületnél, üzleti partnernél, ezek közül pedig konkrétan megjelölte a következőket: Nemzeti Hírközlési Hatóság, Miniszterelnöki Hivatalnál kommunikációs osztálya, APEH, ANTSZ, KSH, ORTT, RTL Klub, DUNA TV, Rexfilm Kft, Helyi Televíziók Országos Egyesülete, illetve Médiatechnika folyóirat. Ezen felül állítása szerint a panaszos a kalotv nevet két évtizedes működése során gyakran használta.
A Tanácsadó Testület megállapította, hogy a Panaszos a beadványaiban nem bizonyította ill. valószínűsítette a kalotv elnevezés használatát, azon túl hogy az általa megjelölt néhány email címének előtagja (account neve) tartalmazza ezt az elnevezést (pl. [email protected]). Az email címek szabadon választott előtagjára korlátozódó esetleges névhasználat azonban a TT álláspontja szerint nem alapoz meg olyan jogot, amely a Panaszos kizárólagosságát vagy prioritását eredményezné a panaszolt domain név tekintetében. A Tanácsadó Testület betekintett a Nemzeti Hírközlési Hatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület valamint a Helyi Televíziók Országos Egyesülete online elérhető nyilvántartásaiba, azonban a Panaszos ezek mindegyikében intézményi nevén került megjelölésre, a kalotv elnevezés az említett nyilvántartásokban nem merült fel. A Tanácsadó Testület figyelembe vette továbbá azt is, hogy a Panaszolt törvényes érdekeit bizonyította a „kalo” előtag és így a kalotv elnevezés használata vonatkozásában. Beadványaiban ugyanis a Panaszolt bizonyította, hogy „kalo” előtaggal már működő hírszolgáltatást folytat, továbbá cégnevében is használja a nevezett előtagot.
A Tanácsadó Testület a panasz szempontjából irrelevánsnak tartotta Panaszos azon tényállítását, hogy az Infópiac Bt. – amely az előadottakkal ellentétben nem Panaszolt jogelődje – már kísérletet tett a Kalocsa név használatára, különös tekintettel arra hogy, a Panaszos által hivatkozott ügy tárgya a város nevét egyértelműen tartalmazó „Kalocsai Hírlap” elnevezés volt. Ezzel összefüggésben fontosnak tartja a Tanácsadó Testület azt is kiemelni, hogy álláspontja szerint a „kalo” előtag nem mutat olyan fokú hasonlóságot a „Kalocsa” névvel, amely összetéveszthetőséget eredményezne.
A Tanácsadó Testület az igénylő érveivel is egyetértve és a fenti megjegyzéseket figyelembe véve, sem jogszabályba sem pedig a domain Regisztrációs Szabályzatba foglalt kizáró okot nem lát az időrendben elsőként, a Panaszolt KALOMÉDIA Szolgáltató korlátolt Felelősségű Társaság által benyújtott igénylés elutasítására.