Registerfly vita: a bíróság az ICANN javára ítél

Registerfly vita: a bíróság az ICANN javára ítél

A vita az ICANN internetes webcímeket felügyelő szervezet és a Registerfly nevű botrányos hátterű domain regisztrátor cég között a következő szintre lépett. Egy amerikai bíró jóváhagyta a Registerfly regisztrátori jogának ideiglenes megvonását.

A nézeteltérések sora az ICANN és a Registerfly között már tavaly elkezdődött. Figyelmeztető jel volt, hogy a New Yersey székhelyű cég ügyfelei közül egyre többen emeltek panaszt ICANN-nél , mert hozzávetőlegesen 75.000 domain veszett kárba hosszabbítás hiányában a Registerfly hibájából. Azok után, hogy a bíróságon kívüli egyeztetések nem hoztak eredményt, az ICANN-nek bíróság útján érte el, hogy a cégnek kötelezően kiadja minden ügyfelének adatait. Az ICANN terve az volt ezzel, hogy a domainek kezelőivel felvéve a kapcsolatot megmentheti a webcímeket a törléstől azzal, hogy más regisztrátor céghez irányítja majd át őket. Május elején meg is kezdődtek a tárgyalások akkreditált regisztrátor cégekkel a webcímek átvételéről.
A következő, második tárgyaláson, melynek tétje az volt, hogy joggal vonta-e meg a regisztrátori jogot az ICANN, szintén az ICANN javára döntött az eljáró bíró. A bíróság ítélete szerint a Registerflynak a weboldalán is fel kellene tüntetni az akkreditáció megvonására mutató tényeket, de nem található az oldalukon erre utaló jelzés.

Aki nincs velünk, az ellenünk…

Máig is nyitott kérdés a károsultak teljes létszáma, és a kár teljes összege. Egyelőre csak óvatos becslések állnak rendelkezésre.
Ami ismert és tény, hogy egy ügyfél: Anne Martinez is beperelte a Registerflyt hasonló módon, mint az ICANN; ehhez a legfrissebb értesülések szerint legalább öt ausztrál nagyvállalat csatlakozott miután ők is elvesztették domainjeiket. Összesen akár 700 per is indulhat a napokban.

Jövőkép…

A theregister.co.uk domain információs szakportál egy olyan értesülést hozott nyilvánosságra, mely szerint a Cogit Consulting nevű vállalkozói csoport gondolkodik a Registerfly felvásárlásán. A szakportál szerint 1,15 millió $ szerepelt az első akvizíciós ajánlatában. Az Registerfly ügyfélkörének napról-napra történő csökkenésével a vállalkozás értéke is napról-napra csökken, ezért a jelenlegi ajánlat várahtóan kérészéletű lesz.

menu
menu