Az oldal nem található

A közismert 404-es hibára, a " Az oldal nem található " gyakran, nem teljesen tévesen úgy is hivatkoznak, mint az "az Internet utolsó oldala". Ez figyelemfelkeltés, mely a szokottnál nagyobb hírnévre tett szert; egy mém, egy vicc csattanója. Melyben a rossz szóviccek bővelkednek. A hibáról képregények készültek és pólókra nyomtatták, egy könnyen elérhető és relatíve pikáns vicc, ami valaha a kocka humor kategóriába volt sorolható és ma már a digitális élet ténye.

Az, hogy a 404 meghatározó hatású legyen, helyénvalónak tűnik. Univerzális és eredendően érzelmes: tiszta csalódás, egy előre nem látható probléma bejelentése. Ezenkívül egy emlékeztető arra is, hogy a technológia, és különösen a web, az emberek által készült, és ezért nem tévedhetetlen. Az Internet végül is alig hasonlít egy jól olajozott gépre; inkább hasonlít a Gyönyörök kertjére, amely egyirányú Hipertext-ekből épül fel, benépesítve nem működő linkekkel, sérült képfájlokkal és hiányos információkkal.

Nem sokkal megjelenése után, a hibakód elkezdte élvezni, vagy elviselni, hogy a történet része. A 2000-es évek elején bukkant fel az ötlet a 404-es eredetéről, ugyanis a 404-es szoba; ez az a hely ahol az Internet első szervereit elhelyezték a CERN-nél (az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél, Svájcban); Tim Berners-Lee a World Wide Web feltalálója irodája volt;  aki gyakorta nem volt ott megtalálható, amikor keresték.

"Sóhaj" – írta Robert Cailliau, aki Berners-Lee-vel együtt volt úttörője a hipertext szerkezetének, amely végül az internethez vezetett, kommentként a 404-es hibára vonatkozólag, igencsak kevéssé izgatottan, mikor az általa "triviálisnak" nevezett dologról kérdezték. Cailliau határozottan állította, hogy ez a mende-monda szamárság.

A hibakódok szükségesek voltak, de nem ezek voltak a központi dolgok. "Amikor egy új rendszer kódját írod, akkor nem túl sok időt vesztegetsz hosszú üzenetek kiírására olyan helyzetekben, amelyekben hibát észlelsz" – írta nekem Cailliau e-mailben. A memória abban az időben szintén problémás volt; a hosszabb üzenetek egyszerűen nem voltak praktikusak. ("A modern strébereknek fogalmuk sincs róla, hogy milyen is lehetett 64k memóriával programozni" – írta.)

A megoldás egyszerű volt: numerikus tartományok hozzárendelése a hibakategóriákhoz. Ez ahogyan Cailliau írja: "a programozó szeszélyei szerint" történt. A kliens hibák a 400-as tartományba esnek, így a "404" viszonylag egyszerűen lett a "nem találtható" megjelölése. Cailliau határozottan állítja: "A 404-et sohasem kapcsolták össze bármilyen helyiséggel vagy bármilyen fizikai helyszínnel a CERN-ben "- írta. – Ez teljes mértékben kitaláció.

Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen elmélete arról, hogy a hiba annyira elvarázsolta az embereket, Cailliau írta: "Semmiféle lelkesedést nem érzek a 404-el kapcsolatban. És őszintén szólva fütyülök rá. Az a fajta kreativitás, amelyet a 404-es válaszoldalakra fordítanak, meglehetősen haszontalan. A mende-monda valószínűleg az irracionalitásnak, a bizonyítékok megtagadásának és a mese – valósággal szembeni előnyben részesítése következménye, mely az emberi fajunkban igen gyakori. Ezek az emberi jellemvonások viszonylag ártatlanok voltak a múltban, amikor az egyéni befolyás kicsi volt és az információ lassan terjedt. Ma, és nem kis mértékben az Internet létezése miatt ezek a tulajdonságok veszélyes erővel bírnak. "Példaként említette Donald Trump megválasztását, az EU romlását, a fegyveres erőszakkal szembeni szelíd politikai válaszokat, és az eufemizmus ("klímaváltozás") elterjedését. Vagy ez az elragadtatás csak egyfajta emberiesség elismerése, hogy az internetet az emberek készítették, és az emberek – különösen az interneten – gyakran unatkoznak.

Bármi is a vonzerejének oka, a 404 szilárdan tartja magát a mainstream részeként: még Hillary Clinton kampány weboldalán is bemutattak egy fotót az elnökjelöltről, ahogy megpróbált – sikertelenül –  lehúzni egy MetroKártyát, egyfajta "ó, én" szemforgatással. Egy olyan hely, ahol a vállalati "hang" szabadon mozog, barátságosan, együttérezve vagy azonos szintre süllyedve a megzavarodott felhasználóval (vagyis egy reklám lehetőség). Vagy talán csak egy módja annak, hogy lebontsunk egy falat. A Tumblr csiklandós megközelítést alkalmaz: "Nincs itt semmi … Ha csak nem ezt a hibaoldalt kerested, ebben az esetben: Gratulálunk! Teljesen megtaláltad. " a Pixar 404-es oldala így szólt:" A www … Ne sírj! Ez csak egy 404-es hiba! " mellette Bánat karakterének illusztrációjával az Agymanók-ból. A Bloomberg egy szárnyas oltárképre hajazó animációt mutat egy emberről, aki egy számítógépet üt le az asztalról, majd spontán módon darabokra tör. Az utóbbi kissé bizarr – és csöppet drámai. De végül is, ki az közülünk aki még nem találkozott vele, különösen, ha valahova épp megpróbált eljutni?